A gázcsere szerve, a tüdő (‘pulmo’), a jobb és bal tüdőfélből álló, páros, együttesen kúphoz, külön-külön félkúphoz hasonló páros szerv.

A tüdőszövet szivacsszerű állománya a szív és a mellüreg nagyerek által szabadon hagyott terét szinte teljesen kitölti.

A tüdő pontosan követi a mellüreg alakját.

Felső csúcsa kissé meghaladja az első borda és a kulcscsont magasságágát, alul a rekeszizom szintjéig ér. A két tüdőfél között elöl középen a szegycsont mögötti területen és attól balra a szív helyezkedik el.

A jobb tüdőfél három, a felső, a középső és az alsó lebenyre, a bal tüdőfél kettő, felső és alsó lebenyre tagozódik. Az egyes lebenyek további kisebb egységekre, az úgynevezett tüdőszegmentumokra oszlanak. Minden szegmentumhoz azok csúcsában egy-egy hörgő és tüdőverőér vezet. Egy szegmentum és a hozzá vezető képletek úgynevezett bronchopulmonális egységet alkotnak.

A tüdő felszínét a rajta szorosan rögzülő zsigeri mellhártya, a mellkas falának belső felszínét a fali mellhártya borítja. A tüdő hilusában – valamelyik “kapuján”, a hörgők, erek belépési helyén – a két lemez egymásba hajlik át.

A két mellhártyalemez között virtuális rés található. A résben uralkodó „negatív” nyomás biztosítja a tüdő tágult állapotát a mellkas üregében. A lemezek közti folyadékfilm teszi lehetővé a légzés során a mellkasfal és a tüdő közti szabad mozgást.